Az esztendő utolsó és első napján a Sóvidék falvaiban élők, különböző előjelekből próbálták kiolvasni, hogy milyen lesz az életük, szerencséjük az elkövetkező esztendőben. Ezekkel a szokásokkal igyekeztek a következő év történéseit a jó kerékvágásba terelni, a rosszat jó irányba fordítani, a gonoszt elijeszteni.
Siklódon, óesztendő éjszakáján annyi hasábfát állítottak a ház oldalához, ahány tagú a család, név szerint kijelölve mindenki fáját. A hiedelem szerint, ha valaki fája eldől annak, gazdája meghal az új esztendőben. Adósságot nem illett átvinni a következő évre, mert úgy tartották teljes esztendőben tartozni fog az, akinek új év hajnalán adóssága van. Óesztendő éjszakáján nem jó aludni sem, mert aki alszik az egész jövő évben álmos lesz. Az év utolsó éjszakáján a lányok lámpást tartottak a kútba, s világánál addig nézték a vizet, míg meglátták jövendőbelijük képét benne. A szerencsehozó szokások kiterjedtek az újévi étrendre is: bevett szokás volt, hogy az év első napján nem ettek majorsághúst, mert a tyúk hátrafelé kapar. Általános újévi étel volt a „tőtelékes káboszta”, ami disznóhúsból készül, köztudott, hogy „a disznyó elé felé túr”...

Óesztendő estéjén, tíz óra körül, utcánként gyülekeztek a férfiak. Mindhárom falurészből – Alfalu, Papszere, Murva – indult egy-egy menet. Idősebb jó énekes emberek, az úgynevezett énekvezérek, vezényletével, az utcákon végigmenve egyházi és világi énekeket énekeltek. Az utcabeliek csatlakoztak a menethez. Gyakorlatilag az egész férfinépség részt vett az óesztendő temetésében. Éjfél körül a három menet találkozott a templom előtt, a nagy kőrisfánál, ahol elénekeltek egy-egy óesztendőt búcsúztató, újévet köszöntő éneket. Utána az egész falu apraja-nagyja templomba ment ahol a pap rövid istentisztelettel búcsúztatta az óesztendőt, köszöntötte az újévet. A falut megjáró óesztendő-temetés Siklódon a hatvanas-hetvenes években szűnt meg. Az éjszakai istentiszteletre, szilveszterezésre a faluból elszármazottak is igyekeztek hazajönni. Óesztendő és újév napja a szülőfaluval való kapcsolatuk egyik legfőbb közösségi alkalma volt.
Azok az idős férfiak, akik otthon maradtak megvárták a hazatérőket és köszöntötték egymást. Az újév köszöntés a családban folytatódott, az öregek kimentek néhány percre a házból aztán visszajöttek és így köszöntek: „A Jóisten őfelsége ebben az esztendőben, adjon erőt, egészséget bő áldást.” Reggel három-négy férfi összetársult és felkeresték a komákat, szomszédokat, rokonokat, jó ismerősöket, belépéskor egyikük köszöntőt mondott: „Adjon Isten boldog új esztendőt! Áldja meg az Isten elejit, közepit és végit bő áldással, egészséggel, szerencsével.” A háziak kaláccsal, pálinkával kínálták a házalókat. Nem volt szabad újév reggelén és a délelőtti órákban asszonynak szomszédolni, mindenki ház első látogatója lehetőleg férfiember kellett legyen, mert az hozza a házhoz a szerencsét. A harisnyaposztó akkor lesz szép fehér, ha újév reggelén az első látogató „szőke nép”.

Mindezek a hiedelmek, és szokáscselekvések az új esztendő küszöbén az élet folytonosságának és bőségének biztosítását célozták, jó irányba szerették volna életüket, gazdaságukat befolyásolni. A szokásforma mögött az egykori tartalom, hiedelem napjainkra megkopott, vagy teljesen elhalványult.